Zsebesek rendőrkézen

2017. 02. 21., k - 17:09
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak két nőt, akik egy újbudai vásárcsarnoknál kifosztottak egy idős férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztályának nyomozói 2017. február 20-án 11 óra 20 perc körül a Budapest XI., Fehérvári úti vásárcsarnoknál észrevettek két nőt, akik feltűnően figyelték főként az idős vásárlókat.

A nyomozás adatai szerint a 48 éves nagykátai D. Julianna és társa, a 42 éves budapesti V. Ignácné több járókelőtől is megpróbáltak lopni. Az egyik nő odalépett egy idős férfihez és a kabátzsebéből kivette a pénztárcáját, miközben társa figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök a két nőt a helyszín közelében elfogták, majd előállították a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kifosztás bűntett és lopás vétség kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók D. Juliannát és társát őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak