Zsebtolvajok rendőrkézen
Mobiltelefonokat és fényképezőgépet loptak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Róbert János 43 éves kiszombori, Sz. Lajos 34 éves budapesti és Sz. Armandó Ferdinánd 18 éves erdőkertesi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a Sziget Fesztiválon 2014. augusztus 12-én 1 óra 40 perc körüli időben egy külföldi táskájából mobiltelefont és fényképezőgépet tulajdonítottak el.
A gyanúsítottak – a rendőröket észrevéve – megpróbáltak megszabadulni a zsákmánytól, a mobiltelefont és a fényképezőgépet eldobták, de azokat az intézkedés során közvetlen közelükben a földön megtalálták. B. Róbert János zsebéből, illetve Sz. Lajos övtáskájából összesen további 4 mobiltelefon került elő, amelyek feltételezhetően bűncselekmény útján kerültek az érintettekhez, ezért azokat a rendőrség lefoglalta.
A férfiakat a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztályának nyomozói elfogták és előállították. A gyanúsítottakat – kihallgatásukat követően – őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásukat kezdeményezték. Ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.