Zsebtolvajok rendőrkézen
Mindkét tolvajt vasárnap fogták el a budapesti rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat L. Béla 28 éves budapesti lakossal, valamint egy 64 éves algériai állampolgárral szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a magyar férfi 2015. november 1-jén 0 óra és 2 óra közötti időben egy Budapest VI., Nagymező utcai szórakozóhelyen eltulajdonított a sértett táskájából két pénztárcát az abban található bankkártyákkal, személyi iratokkal és készpénzzel együtt. A rendőrök rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható L. Bélát. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály járőrei a helyszín közelében 2015. november 1-jén 2 óra körüli időben elfogták. Ruházatátvizsgálása során a sértett értéktárgyait és papírjait megtalálták nála.
Az algériai elkövető 2015. november 1-jén 17 óra 15 perc körüli időben a Budapest V., Deák téri metróaluljáróban követett egy hátizsákot viselő idős hölgyet. A mozgólépcsőn mögé helyezkedve kinyitotta táskájának külső zsebét, és eltulajdonította pénztárcáját. A bűncselekmény elkövetése után megpróbálta elhagyni a helyszínt, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói az elkövetés helyszínén tetten érték és elfogták.
A két gyanúsítottat előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol őrizetbe vételüket követően gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.