Zsebtolvajokat fogtak

2013. 07. 30., k - 10:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a három férfit, akik több személytől akartak lopni a villamoson.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vételük mellett – P. M. 42 éves, S. M. V. 38 éves és F. C. 40 éves román állampolgárok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. július 29-én a délutáni órákban a Budapest V., Astoria és a XI., Szent Gellért tér között közlekedő 47-49-es viszonylatszámú villamoson több sértett ruházatából és táskájából kísérelték meg eltulajdonítani értékeiket.

Az elkövetőket – a cselekményeket követő rövid időn belül - a II. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Zseblopási Alosztály nyomozói a Budapest IX., Zsil utcai 2-es viszonylatszámon közlekedő villamos megállójában fogták el.

A három férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, és egyben előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak