Bűnügyek

Várpalotai hintabaleset

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség szakértőbevonásával vizsgálja az eset körülményeit. Egy ember életveszélyesen, négyen könnyen sérültek meg.

Előzetesben a kábítószer-kereskedő

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi nyomozók egy kábítószer-kereskedőt és hét fogyasztót fogtak el Balatonfüreden.

Előzetesben a betörő

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki betört egy családi házba és az egyik helyi középiskola garázsát is megpróbálta felfeszíteni.

Elfogták a dohánybolti rablót

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint július végén kirabolt egy helyi dohányüzletet.

Műtrágyát loptak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai rendőrök három férfit állítottak elő, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

Több mint 20 kilogramm kábítószer - négy gyanúsított

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök két magyar és két szerb férfi ellen folytatnak eljárást kábítószer-kereskedelem miatt, akiktől több mint 40 millió forint utcai forgalmi értékű marihuánát foglaltak le.

Lezárt akta: idős nőt rabolt ki

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta az idős asszonyt megtámadó 20 éves férfi ellen rablás miatt indított eljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.