Fia után lőtt az apa, elfogták
Emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 66 éves vaszari férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán 2014. október 1-jén.
Emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 66 éves vaszari férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán 2014. október 1-jén.
Rövid idő alatt elfogták azt a tolvajt, aki a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén található települések lakóházaiba osont be, és összesen több százezer forintot tulajdonított el.
A Várpalotai Rendőrkapitányság járőrei szolgálatuk során két férfit értek tetten, amint egy garázst törtek fel. és onnan különböző értékeket kívántak eltulajdonítani. Később kiderült, hárman voltak az elkövetők.
Az elkövetéstől számított fél órán belül elfogták egy rablás bűntett gyanúsítottját a Veszprémi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki 2014. szeptember 9-én 19 óra 55 perckor Sümegen egy áruházat kísérelt meg kirabolni.
A napokban zárult le egy rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon.
Holtan találtak Nagyesztergáron egy családi házban egy 48 éves nőt 2014. szeptember 2-án 6 óra körüli időben.
A rendőrök az elkövetést követő három órán belül elfogták azt a férfit, aki súlyosan bántalmazott egy másik férfit, hogy cigarettát szerezzen tőle.
Házában támadtak meg egy 38 éves felsőőrsi nőt 2014. augusztus 26-án az esti órákban.
Idős nők nyakából lopta ki az aranyláncot egy 21 éves pápai nő. A Pápai Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályának munkatársai 2014. augusztus 20-án előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.