Bűnügyek

Kerékpározó hölgyek táskáját lopták el Pápán

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány nap leforgása alatt három sértett sérelmére követték el a bűncselekményt a gyanúsítottak 2013. december elején. A táskákat a bicikli hátsó kosarából vették ki, illetve kirántották azt az egyik sértett kezéből.

Nekiment a pótkocsival a vasúti sorompónak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ütközés következtében a csapórúd letört, a fényjelző berendezés pedig megdőlt. Vádemelési javaslattal zárult a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.

Földmunkagép markológémével ütközött neki egy autónak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív eredményét a későbbi szakértői vizsgálat alátámasztotta. Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Vádemelés emberölés előkészület bűntette miatt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult az ellen a veszprémi ügyvéd és két társa ellen indított nyomozás akik eltervezték, hogy 2013. április 9-én Balatonfűzfőn megölnek egy vállalkozót.

Épülő házba törtek be

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult az ellen az öt gyanúsított ellen folytatott nyomozás, akik 2013 augusztusában több százezer forint értékű tárgyakat kíséreltek meg eltulajdonítani egy építés alatt álló lakóházból.

Az alkalmazottakat és a vendégeket inzultálták

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két gyanúsított közül az egyik bántalmazta is az éppen távozni készülő vendégeket. Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

Kerekeiért lopta el a biciklit

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nyugdíjas kerékpárját lopta el 2013 októberében Pápán egy 51 éves helyi férfi. Vádemelési javaslattal zárult a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás.

Csoportos rablás

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hárman rabolták ki az 56 éves férfit, a rendőrség elfogta a tetteseket.

Három hónap alatt 19 személyt loptak meg

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség és bűntett, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 29 éves S. Richárd pápai lakos és két társa ellen.