Bűnügyek

Nem aprózta el

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

Bővül a Bulinegyedben lekapcsoltak száma

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Még két nőt és egy férfit fogott el a KR NNI a budapesti bárokban külföldieket lehúzó bűnbandából.

Fél évig követte fogorvosát

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zaklatás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit.

Rendőrkézen a kajaktolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

Nekik jó móka, másnak jelentős anyagi kár

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyitott kocsikat keresgélt egy fiatal fiúkból álló társaság Békéscsabán. Vezetni akartak, annak ellenére, hogy jogosítványa egyiknek sem volt. Egy hónapon belül két autót is elkötöttek, az egyiket használat közben össze is törték. Jármű önkényes elvétele bűntett gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

Tolvajpáros rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

Cselekvési terv a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az Országos Rendőr-főkapitányság immár ötödször állított össze és hajtott végre olyan, országos szintű cselekvési tervet, amelynek célja a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények hatékony felderítése, megszakítása és megelőzése volt.