Visszament a helyszínre

A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy 20 éves férfit, aki röviddel a bűncselekmény elkövetése után, visszament a helyszínre.
A Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai elfogtak egy 20 éves férfit, aki röviddel a bűncselekmény elkövetése után, visszament a helyszínre.
Falfirkákat helyezett el a 25 éves férfi egy ház, valamint egy mezőgazdasági épület falára. A Tatai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Ugyan a sofőr fekete kötött sapkát viselt, a nagykőrösi körzeti megbízott gyanította, nem a tulajdonos vezeti a kék kocsit, hisz őt ismeri.
Több felvonásban adott hangot ellenérzésének négy férfi egy dabasi rendezvény után. Egyikük eltiltás hatálya alatt ült volán mögé, majd a kocsival a verekedők közé hajtott. A szonda is pozitív lett.
A gyanú szerint egy 49 éves férfi angyalföldi lakásában árulta a kábítószert.
A komlói rendőrök egy 26 éves helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.
Egy törött autólámpa miatt állították meg a közlekedési rendőrök azt az olasz sofőrt, akinek a ruházatátvizsgálása során kábítószergyanús anyagot találtak.
A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát a 44 éves nővel szemben, aki az ismerősétől lopott.
A tiszavárkonyi nő késsel szurkálta meg élettársát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Több mint féltucat kerékpárt lopott el három szegedi fiatal a Tisza-parti városban. Bár megpróbálták elrejteni a zsákmányt, a rendőrök végül megtalálták a tolvajokat és a bicikliket is.