Bűnügyek

Lezárt akta: hiába festette át az ellopott kerékpárt

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók befejezték a zagyvarékasi férfi ellen indult ügy vizsgálatát, és vádemelési javaslattal megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Őrizetben a feltételezett elkövetők

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két órán belül elfogták azt a párost, akik ismerkedést színlelve raboltak ki egy férfit Pécsett.

Őrizetben az ukrán embercsempészek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik férfi öt, magukat szír állampolgárnak valló személyt szállított, társa feltételezhetően előfutóként segítette a tevékenységét.

Tükröt lopott a betörő

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves nőt.

Lezárt akta: átengedte gyermekének a vezetést

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a kiszombori férfival szemben, aki átengedte 12 éves gyermekének a vezetést, majd balesetet szenvedtek.

Lezárt akta: Ceglédről ment Tőserdőbe csónakot lopni

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei rendőrök egy 25 éves ceglédi férfival szemben folytattak eljárást. Az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat átküldték az ügyészségnek.

Kattant a bilincs

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 31 éves aszódi férfit, valamint testvérét a 35 éves bagi férfit, akik a gyanú szerint közel egy éve drogot árulnak lakóhelyükön. A testvérpárt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.

A meglopott autó bosszúja

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Ferencvárosban leparkolt kocsi fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy levágják a katalizátorát; a budapesti és a szombathelyi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

Milliók nyomában

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy II. kerületi lakásból lopott el egy fémdobozt, benne több millió forinttal.