Kálmán Olga fenyegetőjét egy napon belül elfogták

A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatással gyanúsítja az édesanyja közösségi profiljáról üzenetet küldő férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatással gyanúsítja az édesanyja közösségi profiljáról üzenetet küldő férfit.
Letartóztatását indítványozták a nyomozók annak a 35 éves győri autókereskedőnek, aki mintegy két évre visszamenően jelentős összegekkel több embert károsíthatott meg.
Egy 43 éves férfit gyanúsítottként kihallgattak a veszprémi nyomozók.
A szekszárdi rendőrök az utolsó tervezett betörés elkövetése előtt elfogták azt a 20 éves mórágyi és 18 éves bátaszéki fiatalt, akik a megyeszékhelyen néhány óra alatt egy kisboltba, egy lottózóba, egy fodrászüzletbe és egy kozmetikába is betörtek.
Összehangolt akcióban csaptak le a kábítószer-kereskedőre a somogyi rendőrök.
A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorú és felnőtt társa Szolnokon, egy parkoló gépkocsiból tulajdonított el értékeket.
Sükösdi otthonából állították elő a bajai nyomozók azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett.
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy hónap alatt Pécsett több autót és épületet is megrongált.
Négy férfi támadt rá, négy fiatalabbra Hernádkakon. Az egyik támadó késsel fenyegette meg a sértetteket.
Az 56 éves oroszlányi férfi több alkalommal lopott, a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.