Lezárt akta: A nyílt utcán dühöngött

A 40 éves debreceni férfinak rongálás és garázdaság miatt kell felelnie.
A 40 éves debreceni férfinak rongálás és garázdaság miatt kell felelnie.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy jászalsószentgyörgyi férfit, aki betört egy helyi ingatlanba.
Egy 67 éves férfit állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni rendőrök.
A kiskunhalasi rendőrök állították meg azt az autót, amiben 11 illegális migránst szállított egy moldáv férfi.
A nyomozók rongálás bűntettével gyanúsítanak két fiatalkorú fiút és egy 18 éves férfit.
Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.
A bíróság elrendelte annak a 26 éves oroszlányi férfinak a letartóztatását, aki két járműből szerszámokat és ruházatot lopott.
A paksi rendőrök egy 26 és egy 21 éves helyi férfit gyanúsítanak pénzhamisítás bűntett elkövetésével.
A gyanú szerint a VII. kerületben követett el bűncselekményt a 26 éves férfi.
A kiskunfélegyházi rendőrök két órán belül elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját.