Bűnügyek

Három kocsit lopott a rabló

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi rendőrök vádemelést javasolnak egy 40 éves helybéli ellen, aki fél tucatnyi bűncselekményt követett el 24 óra alatt.

Interpol körözte, KR NNI elfogta

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

24 óra elegendő volt ahhoz, hogy az FBI jelzését követően a magyar nyomozók rajtaüssenek a szexuális ragadozón.

Lebuktak a parkolókártyákkal

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületben a hatóságok akciót szerveztek májusban a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával visszaélők kiszűrésére.

Seriffek fogtak el egy rablót

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Másfél órán belül rendőrkézre került egy V. kerületi rablás feltételezett elkövetője.

Nyitott kocsikat szemelt ki

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hajdúszoboszlói kollégáink nem egy alkalom szülte tolvajjal szemben fejezték be a nyomozást. A 18 éves fiatalember ugyanis 23 esetben lopott, egyszer pedig egy kocsit is elkötött.

Zavarta a hangos telefonálás, megszúrt egy férfit

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti társasház lakóját zavarta, hogy egy fiatal férfi hangosan telefonált az épület előtt, ezért előbb csavarokat lőtt rá csúzlival, majd egy késsel mellkason szúrta. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók vádemelést javasolnak a 64 éves férfi ellen.

Rács mögött egy tarnaörsi betörő

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók őrizetbe vették a 36 éves férfit, a bíróság elrendelte letartóztatását.

Vérszemet kaptak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi és a tolnai rendőrök közösen fogtak el egy triót, amely másfél hét alatt csaknem négy és fél millió forintot zsarolt ki egy férfitól.