Lezárt akta – rablás és zsarolás miatt kell felelnie

A megalapozott gyanú szerint a férfi bántalmazta és pénzt követelt a neki hajlékot nyújtó tiszasülyi sértettől.
A megalapozott gyanú szerint a férfi bántalmazta és pénzt követelt a neki hajlékot nyújtó tiszasülyi sértettől.
Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás két férfival szemben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A járőrök néhány órán belül elfogták a felsőtárkányi férfit.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy román kamion sofőrje ellen indítottak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt.
Elismerte a bűncselekmény elkövetését a 17 éves bátonyterenyei lakos.
A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki szerszámokat lopott egy csolnoki melléképületből.
Hamis adatok megadásával adott túl a lopott járművön a két tatabányai férfi, az egyenruhásoknak azonban így is sikerült őket azonosítani.
A férfi négy hét alatt három idős asszony nyakláncát szakította le.