Bűnügyek

Begyűjtötték az emberkereskedőket

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök öt helyszínen csaptak le, hat embert bűnügyi őrizetbe vettek.

Az utcán szúrta meg élettársát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.

Ez most nem jött össze

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.

Lezárták a nyomozók az embercsempészbanda ügyét

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

​​​​​​​A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.

Fél óra alatt rendőrkézen

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 31 éves férfi két fiatal telefonját követelte Vácon.

Kapcsolati erőszak Pápán

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vettek egy 32 éves helyi férfit.

Kapott az alkalmon

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.