Betörőt kerítettek kézre a nagybajomi körzeti megbízottak
A sportcsarnokból lopott, másnap már a rendőrök kopogtattak az ajtaján.
A sportcsarnokból lopott, másnap már a rendőrök kopogtattak az ajtaján.
A nagyatádi rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást.
A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 18 éves férfit, aki kábítószert fogyasztott, majd az ismerősétől pénzt lopott és az engedélye nélkül még az autóját is használta.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A gyanú szerint külön lakást bérelt drogbizniszükhöz az a fiatal pár, akiket a XIII. kerületben fogtak el a fővárosi rendőrök.
Figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést az a 37 éves férfi, aki a gyanú szerint több bűncselekményt is elkövetett a vasárnapi kocsikázása során.
A nagykanizsai rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy fiatalkorútól elvette az óráját.
A három férfi közel kilenc kilogramm halat fogott egy hálóval. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A szekszárdi rendőrök két bátaszéki lakost hallgattak ki gyanúsítottként súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A fiatal fiú betört a sértett házába, megszerezte a gépkocsija kulcsát, majd a járművel elhajtott.