Katalizátorokra szakosodott – elfogták

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vették a lopásokkal gyanúsítható férfit.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vették a lopásokkal gyanúsítható férfit.
Megállt, kiszállt, megnézte, majd visszaült kamionjába és elhajtott az a lengyel sofőr, aki várandós nőt hagyott sorsára felborult autójában, miután sávváltás közben árokba sodorta a gyanú szerint.
Ne legyen áldozat: tudjon meg mindent az unokázós csalásról!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói közel másfél kilogramm amfetamint találtak annak a férfinak az autójában, illetve a lakásán, aki a gyanú szerint kereskedett a droggal.
A rablási nyomozók rablók után nyomoznak. Általában. Bezzeg a Pest megyések!
A Kaposvári Rendőrkapitányság rendőrei egy helyi nő és férfi ellen folytatnak nyomozást.
A gyanú szerint egy nő egy zuglói középiskola bejártánál zaklatta a diákokat.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte a 21 és 22 éves helyi fiatalok ügyében folytatott vizsgálatot.
A tolnai rendőrök néhány óra alatt kiderítették, majd elfogták a lopással gyanúsítható helyi fiatalokat. Az értékek nagy része is előkerült.
A fonyódi rendőrök a 34 éves férfit őrizetbe vették.