Őrizetben a betörők

A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták azt a betörőbandát, akik Lothárdon és Szalántán is próbálkoztak, azonban nem jártak sikerrel.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
Egy idős nő terjesztett új pszichoaktív anyagot Szegeden.
A veszprémi rendőrök lezárták a garázdaság miatt folytatott nyomozást.
Lopott és kábítószert is árult egy 50 éves férfi az elmúlt időszakban. A váci rendőrök véget vetettek bűnös ténykedésének.
A rendőrök több mohácsi autó feltörésével gyanúsítanak egy siklósnagyfalusi férfit, kihallgatását követőn kezdeményezték a letartóztatását is.
A budapesti nyomozók háromszor ütöttek rajta a kábítószer-kereskedők zuglói központján
A hevesi nyomozók befejezték a vizsgálatot.
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 66 éves férfit, és kezdeményezték a távoltartását.
Az ózdi rendőrök egy helyi kocsmában fogták el azt a betörőt, aki egy javítóintézetből engedéllyel eltávozva lakhelyén töltötte a szabadságát.