Hamar elfogták a táskaletépő fiatalokat

A rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik kiraboltak egy nőt Pécsett.
A rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik kiraboltak egy nőt Pécsett.
A 15 éves fiú egy számítógépes szaküzletnek adta el a készüléket. A nyomozást befejezték vele szemben.
A nyomozók egy 34 és egy 20 éves Sümeg környéki férfit hallgattak ki.
Hónapok óta jártak lopni az országban mindenfelé, de fennakadtak az egri nyomozók hálóján.
Az 57 éves nő debreceni éttermeket károsított meg. A nyomozók üzletszerűen elkövetett csalás miatt hallgatták ki.
A körzeti megbízott azonnal utánament az utcán kapott információknak.
Befejezték a paksi rendőrök a nyomozást annak a két helyi férfinek az ügyében, akik tavaly húsznál is több bűncselekményt követtek el a városban és környékén.
Többrendbeli lopás és csalás miatt nyomoznak a szigetvári rendőrök egy helyi lakásotthon fiatalkorú lakója ellen.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztály indított nyomozást emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 55 éves férfi, egy 54 éves asszony és 27 éves fiuk ellen.
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki elkötött egy kocsit Csongrádról.