Lezárt ügyek: Melléhúztak

Két, az önkiszolgáló kasszát kihasználó tolvajjal szemben indított eljárást fejezett be a Miskolci Rendőrkapitányság.
Két, az önkiszolgáló kasszát kihasználó tolvajjal szemben indított eljárást fejezett be a Miskolci Rendőrkapitányság.
A dorogi nyomozók egy 2024. év elején elkövetett rablás végére tettek pontot.
A monori rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Viccnek indult, kihallgatás lett belőle a Várpalotai Rendőrkapitányságon.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya befejezte annak a jánoshalmi doktornőnek és társainak az ügyét, akik több mint száz embernek igazolták jogosulatlanul, hogy beoltották őket koronavírus ellen, így védettségi igazolványhoz juthattak.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki szeptember 2-án éjszaka kétszer lopott Jászladányon.
Két 18 és egy 17 éves fiú letartóztatását kezdeményezik a kiskunhalasi nyomozók.
Egy túrkevei férfi több éven keresztül, folyamatosan kért kölcsön egy helybélitől. A jótevő kezdetben önként segített, később azonban már ismerőse súlyos fenyegetések hatására közel 75 millió forinttal rövidítette meg.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki egy karancslapujtői udvarról vitt el egy javítás alatt álló autót, azonban kiderült, nem csak ez volt a rovásán.
A Pest vármegyei nyomozók hét gyanúsítottat fogtak el, közülük kettőt letartóztatott a bíróság.