Több millió forintot loptak, a rendőrök másnap elfogták őket

Három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el a sértettől. A nyomozó hatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
Három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el a sértettől. A nyomozó hatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 27 éves sofőrrel szemben folytatott.
Az erzsébetvárosi rendőrök gondoskodtak a 2 éves kisfiúról és az 5 hónapos kislányról. Elismerésben részesültek.
Lopás kísérlete és más bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgattak a nyomozók egy 23 éves pétfürdői lakost.
Elismerte a bűncselekmény elkövetését a 45 éves férfi.
A rendőrök befejezték a 32 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát.
Földön fekvő férfinek akart segíteni egy nő Eleken. A férfi rátámadt a nőre, elvette a pénzét és a telefonját.
Egy oroszlányi ház garázsába surrant be egy férfi, de a tulajdonos tetten érte.
A balmazújvárosi körzeti megbízott a helyszín közelében elfogta azokat a férfiakat, akik egy gépkocsit törtek fel. A nyomozó hatóság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.