Lezárt ügy: rablás miatt is felelnie kell
Két helyi lakost bántalmazott egy férfi Vámospércsen. A rendőrök befejezték az eljárást vele szemben.
Két helyi lakost bántalmazott egy férfi Vámospércsen. A rendőrök befejezték az eljárást vele szemben.
A Várpalotai Rendőrkapitányság kezdeményezte egy 48 éves helyi férfi letartóztatását.
Használati tárgyakat lopott közel 4 millió forint értékben egy trió Szegeden.
Bűncselekmények elkövetésével fedezték mindennapi megélhetésüket a kenderesi tolvajok. A nyomozók most pontot tettek az eseménysor végére.
A kunmadarasi Thor többek között egy 3 kg-os kalapácsot és szerszámokat lopott, de társával egy telephelyről 160 ezer forint értékben fémhulladékot is elvitt.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek négy helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint közel 33 millió forintot loptak egy pénzváltóból.
A karcagi rendőrök közúti ellenőrzés során találtak kábítószert egy párosnál. Minden tagadnak, de őrizet alatt gondolkodhatnak tettükről.
A Komáromi Rendőrkapitányság rendőrei négy férfit hallgattak ki lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Először megfenyegette, majd kést szorított a torkához, végül bántalmazta az idős asszonyt az a 42 éves bátonyterenyei nő, akit a rendőrök két nap alatt azonosítottak és elfogtak.
A nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek egy 44 éves helyi férfit.