Szomszédjától lopott áram
A bajai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A bajai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki ellopta barátja családjának a megtakarított pénzét, ugyanis nagyon jól tudta, hogy hol találja.
Kiderült, hogy a 35 éves tolnai férfi korábban is rendszeresen bántalmazta feleségét.
A budapesti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 31 éves férfi ellen.
Három járművet rongált meg egy 28 éves salgótarjáni férfi.
Két dombóvári fiatal egy ismerős autójával ment kocsikázni, amivel balesetet szenvedtek.
A Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozás 3 Fejér megyei lakos ellen.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy pénztárcát tulajdonított el.
A rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik megtámadtak Mezőkövesden egy nőt, és elvették az értékeit.
A jánoshalmi rendőrök próbáltak segíteni, a tragédia mégis megtörtént.