Lezárt akta: megszülte, majd magára hagyta gyermekét

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyomozott egy 28 éves nővel szemben.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága előre kitervelten elkövetett emberölés miatt nyomozott egy 28 éves nővel szemben.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.
A pásztói nyomozók két fiatalembert gyanúsítanak kállói és erdőkürti betörésekkel.
Emberölés Somogyban.
A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki szikével fenyegetőzött egy villamosmegállóban.
A Nógrád vármegyei nyomozók két érsekvadkerti elkövetőt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint évek óta kihasználtak egy idős, beteg embert, és embertelen körülmények között tartották.
A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.
Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.
A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.