Bűnügyek

Rendszámmal trükközött

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Német hatósági jelzést szerelt fel autójára egy császári férfi, aki ellen a rendőrség befejezte a vizsgálatot.

Rendőrkézen a biciklitolvaj

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül elfogták a rendőrök azt a baksi férfit, aki egy kerékpárt lopott el Szegeden. Kihallgatásán további kilenc kétkerekű eltulajdonítását ismerte be. Lopás miatt kell felelnie.

Betörés miatt felel

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ismerősét akarta kirabolni

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta a sértettet és a pénzét is el akarta venni az a tatabányai férfi, aki ellen befejezték a vizsgálatot.

Őrizetben a maszkos rabló

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki egymillió forintot rabolt Budapest II. kerületében.

Kábítószerrel kereskedtek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 17 éves fiú is árulta a kábítószert. A hajdú-bihari rendőrök hat gyanúsítottal szemben folytatják a nyomozást.

Meglopták a tolvajt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mezőzombori sértettől pénzkazettát vittek el, amit végül a tolvaj segítői elloptak.

Elvitte az autót

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy órán belül elfogták az egri férfit.

Dílerek őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykátai rendőrök három férfit vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt.