Bűnügyek

Pénzt és karórát követelt

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Ismét rablót fogtak a budapesti rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy héten belül a harmadik rablót fogták el a budapesti rendőrök. A férfi 2017 nyarán társával együtt két rablást is elkövetett a fővárosban.

El akarta fűrészelni

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vasúti Rendőrőrs járőre tetten érte azt a férfit, aki egy kerékpárt akart ellopni Szolnokon.

Tizenkétszer szúrt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt.

Hazaköltözött szerelme miatt ölt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rátámadt élettársára és családjára egy osztrák férfi Káptalanfán.

Egy éjszaka három ingatlanba is betört

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi nyomozók Súron fogták el a Bakonyszentkirályon bűncselekményt elkövető győrasszonyfai férfit.

Kerítés miatt kell felelniük

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád megyei rendőrök kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy szegedi nő és három társa ellen, akik egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá.

Gépkocsit akart lopni

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök elfogták és őrizetbe vették a péceli férfit.

Mindent vittek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.