Bűnügyek

Betörés Kőteleken

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták a Kőteleken történt lopás gyanúsítottját.

„Talált” kábítószer

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a kiskunfélegyházi rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.

Döntőfűrészt lopott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a bogyiszlói férfi ellen.

Meglopta a szomszédját

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki műszaki cikkeket vitt el egy ingatlanból.

Közel hat évig bujkált

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki 2011 júniusában nézeteltérés miatt életveszélyesen bántalmazott egy nőt, majd külföldre menekült.

Gépkocsikat tört fel

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alig szólalt meg a temetés kezdetét jelző harang Győrben, amikor egy férfi a szertartásra érkező gyászolók autói közül kettőt is feltört. A rendőrök tetten érték és elfogták.

Rablás és lopás kísérlet Turán

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök rablás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy bagi és egy gyöngyösi férfi ellen.

Kétszer tört be ugyanoda

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök gyanúja szerint egy 26 éves helyi férfi követte el a betöréseket. Őrizetbe vették.

Szorult a hurok, orvvadászok rendőrkézen

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tapolcai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik állatok elejtésére szolgáló hurkokat helyeztek el a lesencefalui erdőben.