Csongrádi kerékpártolvaj

Egy lezárt, valamint egy családi ház udvarán álló biciklit lopott egy helybeli fiatal Csongrádon. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, aki vallomásában beismerte tettét.
Egy lezárt, valamint egy családi ház udvarán álló biciklit lopott egy helybeli fiatal Csongrádon. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták, aki vallomásában beismerte tettét.
Igazoltatáskor bukott le az a férfi, aki nemcsak hogy jogosítvány nélkül vezetett, de négy körözés is érvényben volt ellene.
A zalai nyomozók egy 39 éves galamboki férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Az idős asszonytól rabolt pénzből cigarettát vett egy férfi, de sok szálat nem tudott elszívni belőle, mert a rendőrök egy órán belül elfogták.
A Miskolci- és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte azokban az ügyekben a vizsgálatokat, amelyeket egy-egy ittas járművezetővel szemben folytatott.
A gyanú szerint közel 9 éve lopta az áramot egy siófoki férfi.
Készenléti rendőrök fogták el azt a 19 éves debreceni férfit, aki autókat, akkumulátorokat és több kerékpárt lopott el még nyáron. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszának végéhez értek, az iratokat átadták az ügyészségnek.
A gyanú szerint a feltételezett elkövetők több vagyon elleni bűncselekményt követtek el Kunszentmiklóson.
A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nyírderzsi férfit rövid időn belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.