Bűnügyek

Kirabolták

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai járőrök a bejelentést követő pár percen belül elfogták az elkövetőket.

Tetten érték a betörőt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a 18 éves helyi férfit, aki egy ceglédi házba tört be.

Közokiratokat hamisítottak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság két közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozásban is befejezte az ügy vizsgálatát.

Őrizetből a bíróságra

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök két személy hallgattak ki és vettek őrizetbe lopás elkövetésének gyanúja miatt.

Késsel szúrt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök elfogtak egy 52 éves beledi férfit, aki vita közben többször megszúrta élettársát.

Ültetvényt számoltak fel

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-ültetvényt számoltak fel szerdán reggel Úriban a BRFK nyomozói a Pest megyei rendőrökkel egy összehangolt rajtaütés során, amelyet követően egy dunakeszi férfit vettek őrizetbe az üggyel összefüggésben.

Halált okozó testi sértés a legelőn

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta, majd magára hagyta áldozatát Ózd-Susa település határában az a fiatalember, akit a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak.

Többször lopott, és rabolni is akart

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság összesen 13 bűncselekménnyel gyanúsítja a fiatalkorút.

Táskákat lopott

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Közterületen garázdálkodott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai nyomozók őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a több, a városban elkövetett garázdasággal és rongálással gyanúsítható.