Elfogták a nyírmadai betörések gyanúsítottját

A 19 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A 19 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett.
A gyanúsítottat őrizetbe vették, az eltulajdonított ékszert lefoglalták a kecskeméti nyomozók.
A körzeti megbízott figyelt fel a férfira Cserkeszőlőnél.
A gyanú szerint először csalással szerzett pénzt, majd egy maszkot felhúzva, feltehetően egy fegyverrel rabolt a 35 éves gyanúsított.
A józsefvárosi nyomozók kábítószer-kereskedőt fogtak.
A zalaegerszegi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves helyi férfit.
Ittasan rongálta meg egy csongrádi cukrászda teraszának kerítését egy helybeli férfi. A rendőrök rövid időn belül a helyszín közelében elfogták.
Egy 27 éves férfi a megalapozott gyanú szerint négy autót is megpróbált ellopni Debrecenben. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A veszprémi rendőrök őrizetbe vették a 61 éves cseh állampolgárt.
A járőrök egy építés alatt álló társasháznál érték tetten a fiatalt Szolnokon.