Halálos balesetet okozott

Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy járművezető egy gyalogost. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy járművezető egy gyalogost. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Csornai Rendőrkapitányság járőrei 24 órán belül elfogtak egy emberölés bűntett kísérlete miatt körözött kapuvári férfit.
A kecskeméti rendőrök két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják megalapozottan azt a 35 éves férfit, akit őrizetbe vettek.
Vádemelést javasolnak az egri rendőrök.
Vádemelést javasol a rendőrség a tamási és a pári fiatalok ellen.
A XIII. kerületi rendőrök néhány percen belül elfogták a gépjárműfeltörőt, majd egy nap alatt bíróság elé állítási javaslattal zárták az ügyet.
Egy tarnaleleszi férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
A tatabányai rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a tettest.
Egy személygépkocsit vezető férfi nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárosnak. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Több százezer forintot lopott egy házból egy nő és élettársa Békéscsabán. A ház tulajdonosa külföldön volt, őket bízta meg azzal, hogy időnként takarítsanak ki és végezzék el a ház körüli munkákat. Cserébe alkalmanként anyagilag segítette őket.