Bűnügyek

6 óra alatt elfogták őket

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfi tört be egy pékségbe Füzesgyarmaton. Az üzem udvarán álló teherautót is beindították és elhajtottak vele.

Kábítószert termesztett

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci nyomozók kábítószer termesztés miatt egy férfit bűnügyi őrizetbe vettek.

Döglött akta

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a technika fejlődésének köszönhetően vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki egy fegyverutánzattal próbált meg kirabolni egy zuglói gyógyszertárat még 2010 decemberében.

Segítségét ajánlotta fel a csaló

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették azt a 38 éves férfit, aki több százezer forint kárt okozott a sértetteknek.

Pénztárcát lopott

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás indult egy 21 éves devecseri férfi ellen, aki pénztárcát tulajdonított el egy járókelőtől.

Lezárt akta: Ásó, bot és végül kés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kiskunhalasi verekedésben a csoport egyik tagja késsel sebesített meg életveszélyesen egy 44 éves helyi férfit.