Bűnügyek

Lezárt akta: Emberölésért felelhet

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a foktői emberölés gyanúsítottjával szemben.

Átszerelte a rendszámot

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy másik autó rendszámtábláját szerelte fel autójára egy Pécsett igazoltatott férfi.

Kirabolta ismerősét

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított miután elvette a sértett pénzét, a menekülő férfit hazáig követte és megöléssel fenyegette. A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

Kétszer tört be a házba

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei nyomozók egy 21 éves nemti férfit tetten értek a helyszínen. 

Iskola raktárába törtek be

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök a betöréses lopás elkövetésével gyanúsítható fiatalkorúakat beazonosították, az eltulajdonított számítógépeket felkutatták és lefoglalták.

Előzetesben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a nyomozást egy budapesti férfi ellen.

Kisvejkén rongáltak a fiatalok

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a helyi és a pécsi fiatalember ellen.

Járőrök buktatták le a biciklitolvajt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök egy helybeli kerékpárost igazoltattak a belvárosban, aki már az intézkedés közben bevallotta, hogy a kétkerekűt alig 10 perce lopta.

Lezárt akta: Üzemanyagot loptak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott lopás vétsége és lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 győri és egy 39 éves gönyűi lakossal szemben.