Veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát
Vádemelési javaslattal zárult egy kapuvári férfi ügye, aki a vasúti sínekre lépett és megállásra kényszeríttette az ott közlekedő vonatot.
Vádemelési javaslattal zárult egy kapuvári férfi ügye, aki a vasúti sínekre lépett és megállásra kényszeríttette az ott közlekedő vonatot.
A nyomozók beazonosították azt a két budapesti férfit, akik 2017. decemberében feltörtek egy autót Budapest XXI. kerületében.
A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást azzal az öt férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal, valamint kábítószerrel kereskedtek.
A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművet, illetve annak vezetőjét, aki egy gyalogos férfit ütött el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Sajóvámoson. A széleskörű adatgyűjtés kevesebb, mint 24 óra alatt eredményre vezetett.
A helyi férfi besurrant a sportcsarnok stúdiójába, ahol egy keverőpultot vett magához.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a két fiatalkorú emődi lánnyal szemben, akik követ dobtak az M30-as autópályán közlekedő autókra.
A mátészalkai rendőrök a feltételezett elkövetőt rövid időn belül azonosították és elfogták.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a négy fiatalembert, akik megtámadtak egy férfit Miskolcon.
Egy 26 éves pátyi férfi ellen javasolnak vádemelést a budaörsi rendőrök.
Elfogták a kispesti rendőrök azt a budapesti férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt érvényben.