Csapás csapás hátán

Két település négy helyszínére indult 11 autóval 30 rendőr, és két kutya. Csörögi és erdőkertesi címeken realizáltak, négy embert elfogtak, kristályt és marihuánát lefoglaltak.
Két település négy helyszínére indult 11 autóval 30 rendőr, és két kutya. Csörögi és erdőkertesi címeken realizáltak, négy embert elfogtak, kristályt és marihuánát lefoglaltak.
Több lopás miatt is felelnie kell annak a 21 éves kiskunhalasi férfinak, akit őrizetbe vettek a rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya befejezte egy 36 éves győri vállalkozóval szemben indított büntetőeljárását.
Az elkövetők 500 millió forintot meghaladó kárt okoztak 19 sértettnek.
Néhány hónapos nyomozást követően a rendőrök négy embert elfogtak, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Fejérben. Hármójukat őrizetbe vették.
A keszthelyi nyomozók egy 37 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Egy 44 éves férfi az iskola közelében lévő lakóhelyén árulta a füst elnevezésű új pszichoaktív anyagot. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói véget vetettek az illegális tevékenységnek.
Mondhatni mindegy is a pilisvörösvári rendőröknek, tettest fognak.
A szentesi rendőrök visszaadták jogos tulajdonosának azt a fűkaszát, amit két férfi vitt el. Kiderült róluk, hogy tagjai annak a csoportnak, amely ellen lopás miatt eljárás folyik
Ketten elterelték a sértett figyelmét, harmadik társuk pedig elvette a pénztárcáját és a telefonját. A komáromi rendőrök kihallgatták a gyanúsítottakat.