Kábítószert fogyasztott

A komáromi rendőrök kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak az enesei lakostól.
A komáromi rendőrök kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak az enesei lakostól.
A tiszanánai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az eljárást.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint először egy autóból lopott el egy táskát, majd egy élelmiszerboltba tört be és végül egy ingatlanban kutatott értékek után Körösszegapátiban.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki betörte egy belvárosi ékszerüzlet kirakatát, majd ellopott egy hárommillió forint értékű ékszert.
Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a pásztói nyomozók.
Elfogták az erzsébetvárosi rendőrök azt a nőt, aki azt ígérte, hogy magas áron vásárol aranyat, de nem fizetett érte.
48 órán belül kattant a bilincs a brutális bűncselekmény feltételezett elkövetőjének kezén. A férfit Ausztriában fogták el.
Németországban fogták el az albán állampolgárságú embercsempészt.
A két férfi több százezer forintot lopott egy telephelyről, valamint egy ott parkoló autóból.
A csepeli rendőrök elfogták azt a kábítószer-kereskedőt, akitől korábban szintén dílerek vettek drogot továbbértékesítés céljából.