Milliókat loptak
A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a nőt és társát, akik közel hárommillió forint értékben loptak valutát.
A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a nőt és társát, akik közel hárommillió forint értékben loptak valutát.
Kelenföldön figyeltek fel a Készenléti Rendőrség járőrei két gyanúsan viselkedő fiatal férfira. Az intézkedés során nyilvánvalóvá vált, hogy miért tartottak okkal az őket igazoltató rendőröktől.
Előzetes letartóztatásba került az a három férfi, akik egy hónappal ezelőtt 15 millió forintot követeltek egy ceglédi üzlet tulajdonosától.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói 5 férfit és 2 nőt fogtak el kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Döntött a Szombathelyi Járásbíróság.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasolt azzal a román férfival szemben, aki a 42-es számú főúton halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott.
Vádemelési javaslattal zárták a veszprémi rendőrök a nyomozást egy 36 éves dudari férfival szemben.
A gyanú szerint az ecsédi férfi szögeket helyezett ki az útra.
A Budaörsi Rendőrkapitányság csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két sajóbábonyi férfi ellen. Egyikük közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelhet.
A kunhegyesi járőr figyelt fel arra a gyanús alakra, akinek hátizsákja lopott holmit rejtett.