Emberölés Sopronban

Lakásukban holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit, a gyanú szerint bűncselekmény áldozatai lettek. A gyanú szerint egy 42 éves férfi követte el az emberölést.
Lakásukban holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit, a gyanú szerint bűncselekmény áldozatai lettek. A gyanú szerint egy 42 éves férfi követte el az emberölést.
A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket.
Vádemelést javasolnak a rendőrök a balatonföldvári emberölés gyanúsítottja ellen.
Magyarbánhegyesen a rendőrök elfogtak egy férfit, aki Mezőkovácsházán betört a városi könyvtárba.
Egy szendehelyi családi házba és egy nőtincsi telephelyre tört be két váci férfi.
A Felsőzsolcai Rendőrőrs járőrei fél órán belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki az egyik élelmiszerüzletből akart lopni, ám az eltulajdonított dolgok megtartása érdekében erőszakot alkalmazott.
Bíróság elé állítást javasol a nyomozó hatóság.
A monori rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy gyömrői férfival szemben.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A kecskeméti rendőrök fél napon belül elfogták a gyanúsítottat.