Bűnügyek

Vascsővel kereste igazát

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a solymári férfit, aki Pilisszentivánon bántalmazta a sértettet és autókat rongált meg.

Agancsokat lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a tettest.

Befejezték a nyomozást

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés miatt áll bíróság elé egy kaposvári lakos.

Közúti veszélyeztetés, garázdaság

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési vitából fajult bűncselekménnyé egy szigetszentmiklósi eset még tavaly decemberben.

Zsarolás Kecelen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A havi bevétel 20 százalékát egy borítékban várta a gyanúsított.

Rablás után kerékpárlopás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunfélegyházi nyomozók 5 órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit.

A szépség és a tolvaj

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bevételt és a vendég tárcáját lopta el egy siófoki üzletből.

Felrendszámozás házilag

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rutinellenőrzésen akadt fenn a testvérpár Pusztakovácsinál.

Baleset okozása miatt vádemelés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték a nyomozást a 43 éves nővel szemben.

Ki akarta rabolni a benzinkutat

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság egy 29 éves gyarmati férfival szemben, aki ki akarta rabolni egy Győr környéki település töltőállomását.