Bűnügyek

Felismerték a biztonsági őrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a holland férfit, aki egy II. kerületi bevásárlóközpont üzletéből laptopot lopott.

Öt elfogatóparancs volt kiadva ellene

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A lopás miatt körözött férfi még az elfogásakor is menekülni akart úgy, hogy rokona adatait adta meg a rákospalotai rendőröknek.

Előzetesben a gyöngyösi gyanúsítottak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Egri Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek két nőt.

Hárman bántalmazták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértés miatt javasol vádemelést a Csongrádi Rendőrkapitányság három gyanúsítottalszemben, akik egy férfit bántalmaztak a város közelében.

Őrizetben a gépkocsifeltörő

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ellopott kéziszerszámgépeket megtalálták és visszaadták tulajdonosának a kiskunhalasi nyomozók.

Visszakerült a kerékpár

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök lefoglalták, majd visszaadták az ellopott kerékpárt.

Elfogott miskolci támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két órán belül elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy bottal közlekedő idős embert Miskolcon.

Saját rokonát is meglopta

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi a gyanú szerint több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Kiskunhalason.

Kozmetikázatlanul

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kozmetikumokat akart lopni egy 24 éves nő, de rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe őt az Ózdi Rendőrkapitányság.

Rendőrkézen a rablás gyanúsítottja

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi nyomozók őrizetbe vettek egy 38 éves helybéli férfit, aki egy nőt akart kirabolni 2017 augusztusában, a városban.