Bűnügyek

Üvegcsörömpölés

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört egy szolnoki ékszerüzletbe és több arany ékszerrel távozott, azonban a szolnoki járőrök perceken belül elfogták.

Néhány órán belül elfogták

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették a decsi autótolvajt.

Hét év után

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy Petőfiszálláson történt rablással összefüggésben került a nyomozók látókörébe az a férfi, aki a gyanú szerint hét évvel ezelőtt megölt egy idős asszonyt két kilométerre a napokban történt rablás helyszínétől.

13 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári nyomozók lezárták a nyomozást az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben, aki többek között a Prohászka Ottokár-emléktemplom tetőborítását bontotta meg és annak egy részét eltulajdonította.

Berúgta a bolt ajtaját

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a hajdúszováti férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy élelmiszerboltba.

Pénztárcát lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat.

Kirabolt egy utast a villamoson

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi rendőrök a Margitszigeten fogták el azt a férfit, aki kirabolt egy nőt a villamoson.