Bűnügyek

A rendőrök vitték házhoz a csomagot

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy józsefvárosi nő külföldi bankkártyák adataival akart jogosulatlanul elektronikai eszközöket vásárolni több mint 15 millió forint értékben.

Előzetesben a csaló

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Svájcban fogták el a 66 éves férfit, aki ellen a Pest megyei nyomozók adtak ki körözést.

Segítségnyújtás elmulasztása Vaján

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a mátészalkai rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a feltételezett tettest.

Lezárt ügyek: Raboltak, majd verekedtek!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfival rablás és garázdaság-, míg egy társukkal szemben garázdaság bűntette miatt folytatott nyomozást fejeztek be az ózdi rendőrök.

78 tő

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kannabisz ültetvényt számoltak fel a kaposvári rendőrök.

Őrizetben a rablás gyanúsítottjai

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik a megalapozott gyanú szerint kiraboltak egy 35 éves helyi lakost.

Házból, kocsiból és vegyeskereskedésből lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök beazonosították és előállították, a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút.

Trükkös csalót fogtak a belvárosi rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi Budapest, V. kerületében négy idős személy lakásába jutott be úgy, hogy magát gázszerelőnek adtaki, majd pénzt csalt ki tőlük.