Bűnügyek

Rendőrkézen a sorozatbetörő

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Százhalombattán fogták el a salgótarjáni nyomozók a 26 éves férfit.

Kábítószer a kesztyűtartóban

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint a nyíregyházi férfi árusította a kábítószert.

Őrizetben gépkocsilopás miatt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók kettő napon belül beazonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

Mások helyett vizsgáztak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és GazdaságiBűnözés Elleni Főosztály nyomozói elfogták azt a hét férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy rendszeresen segítettek vezetői engedélyhez jutni arra nem jogosult személyeket.

Elfogás a „bulinegyedben”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kábítószer birtoklás miatt kell felelnie a VII.kerületben elfogott férfinek.

Kábítószer-ültetvényt számoltak fel

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök összehangolt akció során fogtak el három férfit Felsőörsön. Az ingatlan pincéjéből több mint 100 tő kábítószergyanús növényt foglaltak le.

Tíz percen és hétszáz méteren belül

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci járőrök 700 méteren és 10 percen belül azonosították, majd elfogták azt a két férfit és két fiatalkorú lányt, akik kiraboltak egy férfit a városban.