Kórházban lopott a körözött
A cseh hatóságok által kiadott elfogatóparancs volt érvényben a 49 éves külföldi férfi ellen, akit a balassagyarmati rendőrök elfogtak.
A cseh hatóságok által kiadott elfogatóparancs volt érvényben a 49 éves külföldi férfi ellen, akit a balassagyarmati rendőrök elfogtak.
A kispesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki több nyaklánckitépést is elkövetett.
Több személyt, köztük egy jegyellenőrt is megtámadott négy férfi Budapest belvárosában.
Bíróság elé állítási javaslattal zárult annak a budapesti férfinak az ügye, aki parkolásnál a nagynénje igazolványát használta fel jogosulatlanul.
Előzetes letartóztatásba került a tárnoki férfi.
A böhönyei körzeti megbízott, a marcali rendőrök, a mesztegnyői polgárőr és mezőőr eredményes együttműködésének köszönhetően három férfit állítottak elő, akik a mesztegnyői templom udvarából loptak.
Emberölés miatt nyomoz a rendőrség.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a 13 gyanúsítottal szemben.
Egy szentesi férfinál tartott házkutatás során kendernövényeket és kábítószergyanús növényi törmeléket foglaltak le a rendőrök. A gyanúsítottat előállították.
Két drávatamási lakos nézetletérésbe került egymással.
A rendőrök percek alatt elfogták a helyi férfit, aki közel ötmilliós kárt okozott.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.