Bűnügyek

Hét gyanúsított és 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyag

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le egy vendéglátóhelyen, miután elfogtak hét férfit, akik országszerte – Budapesten, Makón, Kiskunhalason és Turán – kereskedtek a szerrel.

Pénzt lopott

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 30 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a dunakeszi nyomozók.

Ellopták, majd eladták a bárányokat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti körzeti megbízottak és nyomozók együttműködésének eredményeként beazonosították és elfogták a tolvajokat és az orgazdát is.

Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a hejőszalontai nő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal az asszonnyal szemben, aki olyan súlyosan megsebesítette élettársát egy késsel, hogy a férfi belehalt sérülésébe.

Elfogás a bordélyban - fotókkal

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a nőt, aki csaknem fél éve olyan „masszázsszalont” működtetett Miskolcon, amelyben az ott foglalkoztatott lányok szexuális szolgáltatást is nyújtottak.

Lezárt ügyek: Csokit is vittek a kocsmából

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két múcsonyi férfival szemben, akik betörtek egy helyi kocsmába.

Trükkös csalók rendőrkézen – videóval

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi nyomozók elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik több mint egy évig különböző indokokkal nagy összegű pénzt és ékszereket csaltak ki egy idős asszonytól.

Szórakozó helyen verekedett

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök előállítottak egy helybéli férfit, aki egy szórakozóhelyen úgy megütötte vitapartnerét, hogy annak eltört az orra.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.