Villamosvezetőre támadt
A garázda férfit húsz percen belül elfogták.
A garázda férfit húsz percen belül elfogták.
Kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség két nő és egy férfi ellen, akik egy békéscsabai szórakozóhelyen prostituáltak kiközvetítésével is foglalkoztak.
Egy 48 éves balassagyarmati férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.
Tolatás közben ütött el egy gyalogost egy gépkocsivezető Pécsett.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 32 éves kínai férfi ellen.
A montenegrói férfi az autója lökhárítójába rejtve próbált meg drogot csempészni az országba Röszkénél.
Vádemelési javaslattal zárult annak a két férfinak az ügye, akik egy Budapest XXII. kerületi étteremben szidalmazták az ott dolgozókat, majd megrongálták a berendezést.
Ötödik emeleti lakás ablakából dobtak ki egy kiskutyát Budapesten.
Három férfi Budapesten a VII., Rákóczi úton bántalmazta egymást.
Egy napon belül elfogták a tapolcai rendőrök azt a badacsonytördemici férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével.