Bűnügyek

Életveszélyes sérülést okozott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a nyomozást egy testi sértés bűntett elkövetése miatt indított eljárásban.

Vádemelési javaslat az apátfalvi rablóval szemben

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 27 éves férfival szemben, aki egy apátfalvi dohányboltot próbált meg kirabolni 2016. decemberében.

25 ezer adag heroin – videóval, fotókkal

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy gyáli lakásban közel 25 ezer adag, összesen 5,83 kilogramm heroint találtak, amelynek az utcai forgalmi értéke mintegy 70 millió forint.

Rendőrkézen az áruházi tolvajok

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a háromfős társaság tagjait.

El akarta cserélni a lopott autót

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy férfival szemben, aki a gyanú szerint ellopott egy autót.

Föld alá rejtette - videóval

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták az ópályi betörőket.

Zsebtolvajt fogtak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tetten érték a józsefvárosi rendőrök azt a férfit, aki pénztárcát lopott egy járókelőtől.

Felszámolt drogellátó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fővárosig vezettek a drogellátó szálai, amit a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának munkatársai göngyölítettek fel. A budapesti díler már előzetes letartóztatásban van.