Bűnügyek

„Hívtam a rendőröket!”

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy időskorút támadtak meg otthonában, de megtudva, hogy a rendőröket értesítette a sértett, nyúlcipőt húztak a támadók. Nem sokáig örülhettek, ugyanis pár órán belül elfogták őket.

Megölte a testvérpárt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 49 éves férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség lezárta.

Névnapi ünnepség után a rendőrségen

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal a napokban zárták le az ügy vizsgálatát.

Fiatalkorúak raboltak csoportosan

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök és a Veszprém vármegyei kollégáik közösen fogták el a középiskolás tanulókat.

Rács mögött a tolvaj

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nap alatt három tatabányai üzletből lopott egy férfi, a rendőrök elfogták.

Kifosztás a buszmegállóban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

Rács mögé került a körözött férfi

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói nyomozók lopás miatt körözték azt a férfit, akit Kállón több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Papucsban és melegítőben menekült

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

Családi tragédia

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

Meghiúsítva

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szigetszentmiklósi ékszerüzlet kirablását akadályozták meg a Pest vármegyei zsaruk. Tetten értek és őrizetbe vettek két férfit.