Életveszélyes sérüléseket okozott

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta ismerősét.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta ismerősét.
A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a három helybeli fút.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki az újbudai szaküzletében több bűncselekményből származó laptopot, táblagépet és mobiltelefont árult. A bűncselekmény elkövetésében az üzletben eladóként dolgozó barátnője is segítette.
A terézvárosi rendőrök néhány méter után elfogták azt a nigériai állampolgárt, akinek a zsebében marihuánát találtak és foglaltak le.
Egy 37 éves helyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként a bátonyterenyei nyomozók.
Az ózdi rendőrök elfogták, majd kihallgatását követően őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki egy baráti páros egyik tagját meglopta, a másikat pedig kirabolta.
A bajai rendőrök elfogták a betörés gyanúsítottjait.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Felsőzsolcán leköpött és megrángatott egy buszsofőrt.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy nap alatt elfogták azt a férfit, aki ugyanazon a napon több alkalommal tulajdonított el műszaki cikkeket egy helyi bevásárlóközpontból.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy mezőkövesdi férfival szemben, aki huzamosabb ideig zaklatta és életveszélyesen megfenyegette feleségét.