Ecettel öntötte le haragosát

A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy Putnokról Miskolcra közlekedő autóbusz sofőrjét korábbi nézeteltérésük miatt ecettel leöntött.
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy Putnokról Miskolcra közlekedő autóbusz sofőrjét korábbi nézeteltérésük miatt ecettel leöntött.
A szegedi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybéli férfit, aki egy társasház bejárati ajtaját megrúgta, valamint az egyik lakót is meg akarta ütni.
7 jó tanács a besurranásos lopások megelőzésére.
A rendőrök a házkutatáskor 430,4 gramm kristályt és speedet, valamint több mint 4,5 millió forint készpénzt találtak és foglaltak le.
A gyanú szerint hónapok óta kereskedtek a bódító hatású anyaggal. A rendőrök őrizetbe vették a két hevesi lakost.
A helyi férfit az első bejelentést követő 48 órán belül elfogták a rendőrök. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Egy 52 éves nő egy fegyverutánzattal fenyegette meg a vele szemben intézkedő rendőröket Keszthelyen.
Egy móri férfit értek tetten a rendőrök Mór határában, miközben indiai kender ültetvényében kertészkedett.
Tizenéves fiataloknak adott el új pszichoaktív anyagot egy nő Békéscsabán. A tiltott szer csomagolásában és értékesítésében a lánya is segített neki.
A Kisvárdán lefoglalt gépkocsit néhány órával korábban lopták Szlovákiából.